A meditációnak számos pozitív hatása van, amit a tudomány is elkezdett kutatni az utóbbi évtizedekben. Többek között arra jöttek rá, hogy már rövid távon is vannak pozitív hatásai, itt főleg pszichés előnyei vannak. Sokat segít az érzelmek helyes kezelésében, a lelkiállapot kiegyensúlyozásában, a jókedv előidézésben és a lelki béke megteremtésében. Így a nyugalom, a béke és a derű lesznek a meditáció hatásai.

 

Hosszútávon pedig már fizikai hatásai is megmutatkoznak a rendszeres meditációnak! Egy új kutatás szerint a régóta meditálók agykérgének a tekervényezettsége markánsabb, tehát sokkal barázdáltabb, mint a nem meditálóké.

Ez magával hozza a kognitív teljesítményük javulását, növekedését is.

 

Mit jelent a kognitív teljesítmény javulás?

A kognitív funkciók olyan megismerési és gondolkodási tevékenységek, mint az észlelés, a figyelem, az emlékezet, a számolás, a nyelvhasználat vagy egyéb magasabb rendű gondolkodási feladatok (pl. tanulás, döntés, tervezés, problémamegoldás, önismeret stb.)

 

Tehát a kutatók arra jöttek rá, hogy aki hosszú távon, rendszeresen meditál, annak javulnak az agyi funkciói, konkrétan megváltozik, sűrűbb lesz az tekervényezettsége.

 

Ezáltal sokkal jobb lesz a memóriája, sokkal jobban fog tudni figyelni (gyerekeknél ezért működik olyan jól a meditáció az oktatásban) hatással van a matematikai képességek használatára, a nyelvtanulásra.

 

A felnőttek könnyebben és gyorsabban döntenek ezáltal, kevesebb a szorongás, a stresszt rugalmasabban kezelik, és sokkal jobban tudnak tervezni. Nem elhanyagolható a probléma megoldó készségük fejlődése, és az önismeretük elmélyülése sem.

 

Sokkal empatikusabbakká, megértőbbekké és együttműködőbbekké tudnak válni azok, akik rendszeresen, hosszú távon meditálnak.

 

Megéri rendszeresen meditálni, nem igaz? 🙂

Többek között ezért is szeretek meditálni. De ennél sokkal többet profitáltam már, és profitálhatsz te is, ha elsajátítod, hogy hogyan érdemes csinálnod. Ez az egyik ok a sok közül, hogy a számomra jelenleg leghatékonyabb meditációs technikát oktatom is.

 

A technikát többek között Amerikában is tanultam, és rendszeresen járok továbbképzésekre, frissítem a tudásom, hogy a legaktuálisabb információkat hozzam el Számodra.

 

Ha úgy érzed, hogy szívesen elsajátítanád ezt a működő meditációs technikát, hogy legyen egy meditációs eszköz a kezedben, amivel jobbá tudod tenni az életed, sok szeretettel várlak az alábbi lehetőségeken:

 

Teljesen kezdőknek:

Theta Healing Alaptanfolyamon elsajátíthatod a jelenlegi leghatékonyabb theta agyhullámot használó meditációs technikát. (linkelhető tedd kérlek az előző sort, köszönöm) http://www.theta-otthon.hu/tanfolyamok/tanfolyamok-2/

 

Szeretnél még profibbá válni?

Akkor nincs megállás, ha velünk tartasz, még jobban elsajátíthatod a tudást, amivel valóban stresszmentesebbé teheted az életed. Haladó Theta Healing tanfolyam erről szól.  (linkelhető tedd kérlek az előző sort, köszönöm) )  http://www.theta-otthon.hu/tanfolyamok/halado-2/

 

Szeretnél kedvezménnyel részt venni a képzéseken?

Érdeklődj a részletekről itt: info@theta-otthon.hu vagy nézd meg a fenti linkeket!
Szeretettel várunk, ha változtatni szeretnél az életeden!

 

Üdv,

Kolozsi Mariann

Ez a weboldal sütiket használ. Az Uniós törvények értelmében kérem, engedélyezze a sütik használatát, vagy zárja be az oldalt. További információ

The cookie settings on this website are set to "allow cookies" to give you the best browsing experience possible. If you continue to use this website without changing your cookie settings or you click "Accept" below then you are consenting to this.

Close